2013. augusztus 26., hétfő

Pinken Narancs

Így augusztus vége felé néhányan már az őszre hangolódnak, de én az utolsó pillanatig örülni akarok a nyárnak, ezért valami harsogóan vidám színre vágytam a körmeimen. 

A harsány kifejezés természetesen már mást jelent nekem, mint a nálam 10-20 évvel fiatalabb körömlakk-rajongóknak, de bevallom néha megfeledkezem a koromról és az ehhez kapcsolódó konvenciókról. Ez történt most is, vidámságra, életerőre, önfeledtségre vágytam és ösztönösen egy neon-narancssárga lakk után nyúltam. Ezt egyébként a kislányom kapta tavasszal tesómtól a szülinapjára - "ez világít a sötétben" felkiáltással. :) 
Én tulajdonképpen csak átvettem megőrzésre. (Nahiszen, kecskére káposztát!) 

Ma úgy gondoltam teszek egy kísérletet vele. Azt már láttam a gyerek körmén, hogy ennek a lakknak elég gyenge a fedése, ezért rögtön adta magát az ötlet: biztos jól működne kvázi fedőlakként. A koncepció az volt, hogy teszek alá egy konszolidáltabb színt, hogy legalább a lelkiismeretem megnyugodjon. 
Konszolidáltabb... igen :) hát persze hogy egy nem épp szolíd pinken akadt meg a szemem... de akkor már késő volt, képtelen voltam kijózanodni. Csak kentem, kentem és gyönyörködtem. 

Fantasztikus volt lélekben egy kicsit elszakadni a kötöttségektől és kiélvezni a látványt, ahogy ezeket az izgalmas színek egymásba gabalyodnak. Szerintem ahhoz képest amilyen élénk színeket használtam a végeredmény nem is annyira vad. Ilyen lett:



Arra nem számítottam hogy a pink és a narancs együtt a pirosra fog leginkább hasonlítani, szerintem nagyon érdekes lett. Ja, amúgy ez a neon lakk nem világít a sötétben :))) 

A csábítók is lencsevégre kerültek:


Ti is szerettek a színek rétegezésével játszani?

2 megjegyzés:

  1. Nekem nagyon tetszik ez a kombináció!:)
    Szép színe lett így a lakkok együttesének.

    VálaszTörlés