2013. szeptember 22., vasárnap

Szivárvány körömkihívás 3. - Sárga

Ma van a Szivárvány körömkihívás harmadik állomása, ezen a héten témánk a sárga szín. A narancshoz hasonlóan a citromsárgával sem ápolok túl közeli viszonyt, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem áll jól nekem. Rózsaszínes tónusú fehér bőröm van, kék szemem és sötétszőke hajam - egyszer még boldogult lánykoromban egy stílustanácsadó azt állította hogy nyár típus vagyok, felejtsem el a sárgákat és én szót fogadtam neki. :)

Most azonban a játék és az évszak kedvéért kivételt tettem, mert találtam egy olyan sárga árnyalatot, amivel egész jól meg tudtam barátkozni. Arany nélkül viszont nagyon vérszegény lenne, ezért felturbóztam ezekkel a kis arany pelyhecskékkel. Korábban már hoztam manikűrt az Essence 118-as sárga és a Jollie France 16-es aranycsillámos lakkal, most ugyanezeket használtam, de ezúttal együtt. A sárga lakkon látható csillámokat is befotóztam már, ugyanitt.
természetes őszi fény + vaku
gyöngyvirágbogyó és hársfalevél kíséretében
csak természetes fény kíséretében
egy bodzalevél társaságában
szintén természetes fényben - élénkebb háttérrel
amit kedvenc t***o-gazdaságos mentett hibim szolgáltatott

így mutat négy fal közt,
vakuval és szutykos távirányítóval
A többiek munkáit a linkekre kattintva láthatjátok:


14 megjegyzés:

  1. nagyon tetszik, ezzel a színnel kifejezetten őszies! :) azt hiszem nekem nincs is már sárga lakkom :P :D

    VálaszTörlés
  2. Tetszik!
    Nekem 3 sárga lakkom van,ami közül az egyik beszáradt így használhatatlan régi essence lakk, van még a moyra 90 lakkom ami sárgás, de nem az a sárga szín inkább mustár sárgának mondanám,(lásd kihívás).
    És van még a Rimmel 60 Seconds 450 Sunny Days árnyalata, amit azért szeretek mert csillogós és 2réteg elég belőle és gyorsan szárad!

    VálaszTörlés
  3. Szerintem képek alapján kifejezetten jól áll neked ez a mustár sárga! Tényleg nagyon őszies lett, na ez az, ami nekem nem jött össze:D

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép őszi! Fantasztikus és nagyon különleges!

    VálaszTörlés
  5. Tök jó őszies. Nem is gondoltam volna, hogy a sárga lehet ennyire őszies :) Tetsziiik!

    VálaszTörlés
  6. Tényleg nagyon őszies lett :) Az a fedőlakk meseszép :O

    http://azalanyblogja.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  7. Tök jól mutat ez a sárga az arany pelyhes lakkal. :)

    VálaszTörlés
  8. Köszönöm, nagyon örülök hogy nektek is tetszik :)

    VálaszTörlés
  9. szia. most találtam rád. tetszik a blogod, szépek a körmeid :)

    ezért felíratkoztam hozzád :))

    nézz be hozzám,játék van nálam:)

    www.beautyandfashion-makeup.blogspot.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Én is követlek Szil76 néven. (Nemrég véletlenül összekapcsoltam valahogy a google profilomat és a blogot :) )

      Törlés
  10. Nem különösebben tetszenek a sárga manik, magamon meg aztán pláne nem tudom elképzelni, de ez most tetszik! :) És még őszi is! :O Az első kép pedig nagyon kis hangulatos.

    lakkalandok.blogspot.hu

    VálaszTörlés