A Manicute lányokat ezen a héten a cirkusz ihlette meg. Művészi szempontból nagyon gazdag téma, képzőművészek és előadóművészek is gyakran merítenek belőle. Az idevágó motívumok megtalálhatók legkedvesebb zenekaraim, énekeseim fellépőruhái, színpadképe, dalszövegei között, gondolok itt
Freddie Mercury-ra,
Pink-re,
Christina Aquilera-ra, de gondolhatok magyar zenészekre is, például az
LGT-re, a
Neoton Familiára, vagy
Pierrot-ra is... :))))
A lényeg, hogy a cirkusz képi világának interpretálása bármilyen alkotásba kifejezetten hatásos, akkor is ha csak a külsőségekre koncentrálunk, de mélyebbre tekintve, metaforaként is megállja a helyét. Kiváló gondolatébresztő a gondolkodni vágyóknak.
Ha a személyes érzéseimre gondolok, tehát a "Szilvi és a Cirkusz" viszonyra, akkor a kép sokkal kiábrándítóbb. Gyerekkorom óta kerülöm, még a tévét is elkapcsolom, ha közvetítenek egy előadást.
Ha jól emlékszem, kétszer voltam cirkuszban, egyszer gyerekként, később szülőként. Mindkettőt utáltam. :)))
Sajnos ellenszenvet ébreszt bennem ez a műfaj. Szomorúságot, kiszolgáltatottságot, önsanyargatást és állatkínzást látok azokban a műsorszámokban, amikben az átlagnéző örömét leli.
Kiskorom óta szent meggyőződésem, hogy a fellépők - emberek és állatok - élete tele van kínlódással és fájdalommal és ez a prekoncepció elveszi az előadások varázsát.
Persze lehet hogy tévedésben élek, és igazából az előadók tök jól érzik magukat közben és imádják csinálni, de nekem akkor sem szívderítő látvány ostorokkal megfélemlített állatokat látni, vagy szerencsétlen bohócokat, akiket mindig kinevetnek az emberek - hiába tudom, hogy ez csak színjáték, akkor is rossz érzés.
Száz szónak is egy a vége, nem szeretem a cirkuszt, az inspirációs képet a Pinterest-ről vadásztam, de ez a csinos bohóc manikűrbe álmodott állapotában sajnos elég béna lett... :)
Nézzétek el nekem ezt a kis fancsali kisiklást, szerdára hozok valami szépet az S.N.C tengeri témájára!!!!!!!
Üdv: